Egymillió forint a spájzban - ellopták a borvásárlók

április 14 2009Szólj hozzá

Kategória: Abasár környéke

Borvásárlás ürügyén kerestek fel többen is kedden délelőtt egy abasári férfit az otthonában. Amíg az üzletről folyt a szó, addig az ismeretlen látogatók egyike elemelte a spájzból a férfi ott tartott pénzét.
Az ismeretlen „borvásárlók” távozása után vette észre a férfi, hogy a kamrában tartott 960 ezer forintjának nyoma veszett. Az ügyben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság indított nyomozást.

Mint azt Soltész Bálint r. százados, rendőrségi sajtószóvivőtől megtudtuk, Lőrinciben a riasztónak köszönheti az egyik bolt tulajdonosa, hogy keddről szerdára virradó éjjel nem keletkezett nagyobb kár az üzletében. A tettes kifeszítette az ajtót és betörte az ablakot, hogy bejusson az ABC-be. A megszólaló riasztó miatt azonban nem tulajdonított el semmit, inkább gyorsan távozott. A rongálással 20 ezer forint kára keletkezett a tulajdonosnak. A szerda hajnali bejelentést követően a hatvani rendőrök rövid idő alatt előállítottak egy 20 és egy 24 éves hatvani férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével.
Szintén tegnap hajnalban történt, hogy a Tardoson található egyik hétvégi házba az ajtót berúgva behatoltak. A tettes átkutatta az épületet, de onnan semmit nem vitt el. A rongálási kár 10 ezer forint. A helyszínen elfogtak egy besenyőtelki férfit.
Az utóbbi két esetben az Egri Rendőrkapitányság indított eljárást.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)


Abasár község önkormányzata
3261 Abasár, Fő tér 1.
Tel.: (06-37) 560-400

Orvosi rendelő I
Abasár, Fő út 125.
Tel.: 37/ 360-045
Orvosi rendelő II
Abasár, Ady E, út
Tel.: 37/ 360-032
Dr. Prohászka Éva
Fogszakorvos
Tel.: 37/ 360-073
Általános Iskola
3261 Abasár, Ságvári Endre út 11.
Tel.:37/360-057

Napsugár Óvoda
3261 Abasár, Múzeum út 25.
Tel: 37/360-039
Abasári Idõsek Otthona
3261 Abasár, Múzeum u. 15/a.
Telefon/fax: 06/37-360-011/560-030
Támogató Szolgálat
3261 Abasár, Múzeum u. 15/a.
Telefon/fax: 06/37-360-011/560-030
Polgármesteri hivatal Gyöngyös
Cím: 3200 Gyöngyös, Fő tér 13.
Tel.: (37) 510-300 Fax: (37) 510-316

Posta
3261 Abasár, Fő út 169
Tel.: 06 (37) / 360-021
Rendőrség
3261 Abasár, Temető út 1.
Tel.: 06 (37) / 360-012
Mentő
3200 Gyöngyös, Kertész u. 1.
Tel.: 06-37 311-699


OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Impresszum - Kapcsolatfelvétel - Adatvédelem - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő



Hozzászólás írása

« Egy ember meghalt egy abasári háztűzben
Dohányzás okozhatta a halálos tüzet »
asd