Sport

április 14 2009Szólj hozzá

Kategória: Friss hírek

Labdarúgás

Az egyesület az okiratok tanúsága szerint 1955-ben alakult. A 80-as évek közepéig voltak időszakok, amikor az egyesület nem működött, de mindig sikerült egy-egy összefogással újraindítani. A csapat általában a körzeti osztályban szerepelt és a fellendülés a 90-es években kezdődött el. A 92/93-as szezonban III. helyen végzett a csapat. A 93/94-es bajnokságot azonban már megnyerte és felkerült a 16 csapatot számláló megyei II. osztályba. Még ebben az évben a bajnokok trófeáját is megszerezte.  Ezen időszaktól kezdve a csapat a felkészülési időszakokban mintegy öt éven keresztül edzőtáborozásokon készült a minél jobb eredmény elérésére. Mindezek ellenére a csapat a 98/99-es bajnoki évben kiesett a bajnokságból. Azonban újra összefogva és elszánva a következő évben ismét megnyerte a bajnokságot visszakerült a magasabb osztályba, ahol a mai napig is szerepel. Az első számú támogatónk a községi önkormányzata lehetőségekhez mérten támogatja az egyesületet. A vállalkozói szférában is találtunk mindig támogatókat, de ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni, és eredményesen tudjunk dolgozni, mindig keresnünk kell az új lehetőségeket is. Csapataink: Felnőtt és ifjúsági játékosokon kívül még: U-7, U-9, U-11, U-13 korosztályú gyerekekkel is foglalkozunk, akik szintén az egyesület igazolt játékosai. Játékosaink száma az összes korosztályt nézve így eléri a 80 főt. Ezen játékosoknak és településüket képviselő fiataloknak kívánunk mi vezetők sok sikert, erőt és egészséget.

Karate - Tekeres Sport Kör Abasár

Az abasári TEKERS SK 1993. 08. 01-én alakult 19 fővel. Célunk a Kyokushyn Karate minél magasabb szintű elsajátítása, versenyeken való eredményes szereplés és egészséges fiatalok nevelése.

A Sport Kör létszáma: 55 fő, melyből 18 felnőtt, 37 utánpótlás korú. Az igazolt versenyzők száma 19, válogatott 4 fő. A legfiatalabb 6 éves, a legidősebb 50 éves. A Klubok rangsorában 98 településből 17. helyen végeztek. Elnök és edző: Tóth Attila felnőtt Európa Bajnok.

 Edzések helyszíne:
Abasár, Ságvári Endre út, Tornaterem

Edzések időpontja:
Kezdőknek:
Hétfőn 17-18-ig
Péntek16-17-ig

Haladóknak:
Szerda 18-19.30-ig
Péntek 17-19-ig
Szombat 16-18-ig

Levélcím:

Tekeres SK.
3261 Abasár, Vörösmarty út 48.

Telefon:
06-37/360-235
06-20/ 994-9924

Ijjászat

Edzések helye:

A focipálya fölötti füves rész

Az edzések időpontja:

Szerda: 16.30-18.00

Szombat: 15.00-17.00
Vasárnap 15.00-17.00



Hozzászólás írása


Abasár község önkormányzata
3261 Abasár, Fő tér 1.
Tel.: (06-37) 560-400

Orvosi rendelő I
Abasár, Fő út 125.
Tel.: 37/ 360-045
Orvosi rendelő II
Abasár, Ady E, út
Tel.: 37/ 360-032
Dr. Prohászka Éva
Fogszakorvos
Tel.: 37/ 360-073
Általános Iskola
3261 Abasár, Ságvári Endre út 11.
Tel.:37/360-057

Napsugár Óvoda
3261 Abasár, Múzeum út 25.
Tel: 37/360-039
Abasári Idõsek Otthona
3261 Abasár, Múzeum u. 15/a.
Telefon/fax: 06/37-360-011/560-030
Támogató Szolgálat
3261 Abasár, Múzeum u. 15/a.
Telefon/fax: 06/37-360-011/560-030
Polgármesteri hivatal Gyöngyös
Cím: 3200 Gyöngyös, Fő tér 13.
Tel.: (37) 510-300 Fax: (37) 510-316

Posta
3261 Abasár, Fő út 169
Tel.: 06 (37) / 360-021
Rendőrség
3261 Abasár, Temető út 1.
Tel.: 06 (37) / 360-012
Mentő
3200 Gyöngyös, Kertész u. 1.
Tel.: 06-37 311-699


OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Impresszum - Kapcsolatfelvétel - Adatvédelem - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő